Ki is az asszertív ember és hogyan lehetsz Te is olyan? Mit jelent érvényesíteni az érdekeidet úgy, hogy közben még szeretni is fognak ezért? Hogy lehet egyszerre figyelni magadra és másokra is?
Az asszertív kommunikáció ma a legnépszerűbb kommunikációs technikák egyike, bár kevesen tudják pontosan, hogy mit jelent. Az asszertív ember egyrészt érdekérvényesítő, másrészt figyelmes, vagyis egyszerre fókuszál önmaga és mások érdekeire is. Ha úgy tetszik, ez a szociális hozzáállás legmagasabb szintje, tehát ez a vonal tuti kifizetődik a munkában és a magánéletben is.

ELŐSZÖR ÉN, AZUTÁN A TÖBBIEK

Még kamaszkoromban akadt kezembe ez a könyv és meglepett a címe, mert Anyukámnál láttam, aki mindig is az önzetlen és másokat előtérbe helyező magatartásra oktatott. Akkor most mi is ez? Töröljük a gyerekkorban belém égetett NE LEGYÉL ÖNZŐ! programot és figyelhetek magamra?

Ahogy jobban beleolvastam a könyvbe, rájöttem, hogy mi lehet az önzés magasabb szintje. Az „önzetlen” ugye ember másokra figyel és ezért a saját igényeit háttérbe szorítja. Emiatt viszont energetikailag könnyen lemerül és hogy mit csinál, azt kb. mások szabják meg, kimondott vagy kimondatlan vágyak szerint. Az „önző” ember viszont kielégíti a saját igényeit, vagyis eléri, hogy az történjen, ami neki jó. Beláthatjuk, hogy ez feltöltő és örömet hoz az önző ember életébe. Viszont - és itt jött nekem a felismerés -, az önző ember – miután igényei kielégültek – már sokkal könnyebben fordul mások igényei felé és nagyobb eséllyel fog energiát és segítséget is adni másoknak, hiszen lesz miből adnia.

Ilyen egyszerű. Ha mások vannak elöl az életünkben, akkor elzárjuk magunkat az energiaforrásunk elől, mert a másokra (kifele) figyelés elvonja a figyelmet önmagunkról, ahonnan az energia jön. Ráadásul, a passzív szerepet csak a vágyaink folyamatos elnyomása révén érhetjük el, ami belül irtó nagy frusztrációt okoz, ami később szorongásba és betegségekbe fog átmenni. Gázos, nem?

Szóval az először én, az nem jelenti azt, hogy CSAK ÉN. Az inkább azt jelenti, hogy ha én oké vagyok és megszerzem, ami ahhoz kell, hogy jól legyek, akkor lesz miből adnom másoknak és már sokkal többet is tudok adni, mintha nem figyelnék magamra.

ÉN OKÉ, TE OKÉ

Ez az asszertív magatartás egyik alaptézise, sőt, a transzperszonális pszichológiáé is. Sokat nem kell magyarázni, hiszen ez a rövid mondat magáért beszél: elfogadom a saját vágyaim és személyiségem legitimnek és ugyanakkor elfogadom a másikét is. Mind a ketten rendben vagyunk úgy, ahogy vagyunk! Nem abból indulok ki, hogy én áldozat vagyok, a másik meg üldőző, vagy fordítva. Ha hinni tudok abban, hogy én, te és ők is rendben vannak, az erőt fog adni a következő lépéshez.

KIMONDHATOM, AMIT AKAROK, ÉS NEM FÉLEK, HOGY MEGVONJÁK TŐLEM A SZERETETET

Hú, talán ez a legneccesebb téma, legalábbis nekem ez volt. Az megvan, hogy valaki Rád akar tolni valamit és te elfogadod és igent mondasz azért, hogy NEKI jó legyen? Valójában pedig azért, mert azt hiszed, ha nemet mondasz, NEM FOG SZERETNI? Akinek ez megvan, az olvasson tovább.

Nem kell túl nagy expertnek lenni a lélek folyamataiban, hogy rájöjjünk, hogy ez a félelem akkor alakult ki bennünk, amikor gyerekek voltunk és a szülők sértődéssel és szeretetmegvonással érték el, hogy azt tegyük, amit szeretnének, vagy mondanak. Fájdalmas, de ez a félelem általában elkísér minket egész életünkben és – tisztelet a lázadóknak, akik állítólag le…ják, hogy ki mit vár tőlük – befolyásolja a mindennapi döntéseinket is. Amikor a 10 deka helyett 17 is maradhat, vagy a barátok szívességet kérnek tőlünk és a hátunk közepére se kívánjuk a dolgot, de nem merünk nemet mondani. Nőkkel még gyakrabban fordul elő, hogy egy „nem túl erős” férfilélek közeledését fogadják így el, aztán meg belül örlődnek, hogy ők nem is akarták ezt a kapcsolatot. Szóval a következmények tárháza végtelen és csak rajtunk múlik, hogy mikor állítjuk le a folyamatot és kezdünk el végre nemet mondani.

A NEM, EGY EGÉSZ MONDAT.

Komoly igazság és nekem jó kis felismeréseket okozott ez a mondat is. Mert ha azt mondom NEM., akkor nem kell utána egy kisregény terjedelmű magyarázkodással megindokolni, hogy miért nem. Bevallom őszintén, bár sokat léptem már az asszertivitás irányába, nekem ezt a magyarázkodást leállítani talán a legnehezebb.

Amikor viszont nemet mondunk másnak, igent mondunk magunknak. Igent mondunk a saját életünk és vágyaink iránti felelősségre, igent mondunk a feltöltődésre, igent mondunk a határok kijelölésére. Igent mondunk arra, hogy azt tegyük, amit szeretnénk és ne tegyük, amit nem szeretnénk...

Első körben ez a pár alaptézis segíthet kimozdulni a passzív szemléletből és elindulni az asszertív felé. De itt még csak önmagunkra fókuszáltunk, és a határaink kijelölésére. Van még tennivaló bőven, például a szükségleteink felismerése, felelősségvállalás magunkért és utána jöhet csak az út második fele, a másikra való figyelés és az ő érdekeinek felismerése...

Folytatás következik, hamarosan… :) Addig is, két remek könyv, ami a témával foglalkozik: ASSZERTIVITÁS és HATÁRAINK (ne lepődj meg, ezt keresztény írók írták, de ez semmit sem von le a könyv értékéből, sőt, gyakorlatilag vallástól független alaptézisek és nagy adag esettanulmány, amitől a könyv nagyon erős, még erősebb, mint az Asszertivitás c. könyv!)

Sok sikert és felismerést az úton!

Fülöp Johanna